Utazó ügynök

2006. április 24. · link · Szólj bele! (6)

Hát akkor kész is, körülbelül fél gőzzel. Ezekkel utaztam meg nemutaztam:

sárgalányka zöldcipő piroslemez barnatáska

És ezek lettek belőle:

Szólj bele! (6)

Budapest

2006. április 18. · link · Szólj bele! (1)

Arra gondoltam, hogy úgyis fogy a perc meg a lelkesedés, megírom előre (sőt: megírom csak úgy!), mert már a reklámból lehetett remélni, hogy mi várható: Az MSZP honlapján találtam, hogy Kóka János Esztergomban, (és az SZDSZ honlapján ugyanezt nem), valamint ígérték még az esztergomi MSZP-s jelöltet meg a visszaléptetett SZDSZ-est is. Kettő-egy tehát a liberálisoknak, csak hát a szervezés! Úgyhogy azt terveztem mondani, hogy Kóka várhatóan őskomcsiknak barátságos, sorok között helyenként liberális éneket mond, meg azt, hogy így is lett.

Így is lett. Hanem az az igazán érdekes, hogy a közönség (száz-százötven, szokottbarna székes teremben) egészen piros, korban is, úgyhogy majdnem kihívás lehet ez a fiatal politikusnemzedék zászlóizé. Költészet ez, úgy kezdődik, hogy János késik, mert megnézi a Dunát (lemaradtam valami helyi botrányról, van benne Esztergom, móló, gonosz fideszes polgármester, korrupció, hős feltáró sajtó).

Addig persze lehet nézegetni a dekorációt, ami nem kis mulatság: a bejáratnál csudanagy választék kék és piros szórólapokból, de "egy rendes kitűző nincsen", amire pedig volna igény. A színpad hátterében pedig a két párt versenyez, dehát a végső harcot az MSZP nyeri, mert nekik van minihifijük is, amiből persze a himnusz (a párté, buta) jön egymás után sokszor, ha odafigyelnék, egészen zselés lenne már az agyam. Odafigyeltem: azon méláztam, hogy micsoda szerencse, hogy nem hangosabb, meg milyen kár, hogy csak egy magnó, úgyhogy a dramaturgiában nem vehet részt rendesen. Ha lenne poén, most lőném le, de nincs: János nem énekelt együtt a közönséggel.

De aztán csak megérkezett a társaság a vízről, és nincs egyszerű feladat: a közönség az első fél-háromnegyed órát majdhogynem rideg távolságtartással fogadta a beszédet, persze hát tapsolni azért kell, hónunkalatt-barátunkat mindig kedvesen megtapsoljuk. Mivel lehet olvasztani: látványosan piros papírt lehet olvasni. Lehet mondani, hogy és megalakul második Gyurcsány-kormány, ami deklaráltan dzsókerszintagma. Lehet mondani, hogy akkor most hogy élünk jobban-rosszabbul, mint négy éve-múlva. És lassan meg is törik a jég, egyre vidámabb tapsok, még vidámabbak, aztán már megvédik, meg-vé-dik a miniszter urat a tapsok a gazember kérdezőtől, aki csak nem bírja kirakni a kérdőjelet a mondat végére. (Ilyet még nem láttam, igazi kitapsolás, és az a szép, hogy az elején még próbált a taps a majdnem hihető helyekre beférkőzni, a van három lányom után, aztán ahogy morcolódott a helyzet, már csak a levegővételeket figyelte.)

Az az egészen perverz az egészben, hogy az MSZP rendez MSZP-rajongóknak bulit olyan körzetben, ahol az MSZP-s jelöltre kell a kormányrajongóknak szavazni. És itt a pararész: János nem SZDSZ-jelölt színében csillog itt, aki megmutatja, hogy lehet egy kék is rendes fickó, hanem ő celebritás, aki majdnem olyan, mint a Feri, csak nem pösze, hanem raccsol és mellesleg kék is. Megmondom előre, Kóka Jánosra némi fejlesztés után simán lehet atomtöltetet rakni, majd fognak is.

Szólj bele! (1)

Esztergom


11 videó


MSZP-SZDSZ - Kóka János Esztergomban (Technika háza)

MSZP-SZDSZ - Kóka János Esztergomban (Technika háza)

MSZP-SZDSZ - Kóka János Esztergomban (Technika háza)

MSZP-SZDSZ - Kóka János Esztergomban (Technika háza)

MSZP-SZDSZ - Kóka János Esztergomban (Technika háza)

2006. április 13. · link · Szólj bele! (3)

Azt mondja Orbán Viktor, hogy a hetvenedik perc volt a vasárnap, most lehet akkor a hetvenvalahanyadik. Engem Kecskeméten ért, ahol végre megtudtam, mi az új divat, nem is akárkiktől: a Magyar Demokrata Fórum Kálvinjától, Kálvinjától és Kálvinjától, azaz Für Lajostól, Bíró Zoltántól és Lezsák Sándortól, azaz az MDF előző ciklusban kihajított és azóta befideszeseződött alapítóitól. Nekik kellett a helyi jelöltekkel és két egykori sportolóval, Kárpáti Györggyel és Gyarmati Dezsővel vállvetve elmagyaráznia a 250 megjelentnek, hogy kettő-egyre vezetnek a gonoszok, de nincs semmi se veszve, csak erősen kell akarni (azazhát nyilván hinni, mert ez az a csapat). Ez annyit jelent, hogy egy igazi Fidesz-megasztár sincs a bulin.

Helyem tehát a Kecskeméti Református Gimnázium, ötkor már várakozik a sok ezüstkorú demokrata, de a dolog csak hatkor kezdődik. A bejáratnál nem nagyon marcona úr áll, de azért nem engedi be a rajongókat - az épületen belül, rögtön a bejárat mellett egy rendőr, érti a fene, hogy miért. Várakozás közben kapok fénymásolt papírokat (végre, erre vártam!), meg susogják a levelek Dávid Ibolyát, hogy miért utazott másfél, két, akárhány hónapra Ausztráliába, és akkor valahogy át lehet kötni ebből a nemzetárulásra, de nem figyeltem eléggé.

Akkor aztán eljön az idő és be lehet menni, kétfele oszlik a lépcső, csattannak a tréfák, hogy most akkor a jobb vagy a bal, de tökmindegy, mind ugyanoda visz, a méretes és energiatakarékos világítású terembe, ami aztán lassan meg is telik. A szónokok közül az igazán említésre méltó Für Lajos, aki a szívroham kockázatát vállalva kiabál, ha jól értem, válogatott merészségeket, meg persze Kárpáti György, aki ugyanezt teszi, ugyanígy, csak csinos piros-sárga csíkos pulóverben. Lezsák Sándor viszont a hiperszoft vonalat képviseli, olyan szavakat használ, hogy "nemes verseny", meg nem tapsol, amikor Gyurcsány megkapja, hogy pszichopata megalomániás őrült, és persze végig rajta van az az ütnivalóan mázos (-zas) mosoly. Persze, én is köztársasági elnök akarok lenni, ki nem.

És akkor vannak tételmondatok, szerteszaggatom a mondóktól, így is beletorzítok egyet. A legfőbb az "amíg élek, remélek", ami azért vezérfonalnak szakadós, pedig az, meg: nincsen igazi baloldal (ami persze mulatságosan rímel Ibolya "nincs igazi jobboldal"-ára), és hát előbukkan a szög is, azaz a helyi MIÉP-Jobbik jelölt, aki épp most épp a folyósón ténfereg, úgyhogy épp megemlítettik-megtapsoltatik (vas). Fontos az is, hogy minekünk az igazi miniszerelnök-jelöltünk (talán: nagy betű) Orbán Viktor, és ezt rövidest meg is üzenjük neki: tényleg, Kossuth Lajos is forog a sírjában. És persze az örökzöldek, hogy ha ezek maradnak, akkor minden végleg elromlik, míg ha nem, akkor még éppen-éppen fel lehet javítani, meg mindenkit mozgósítani kell, és hogy ne legyen a korábbi MIÉPes tapsból félreértés, itt is előkerül a párt neve.

De van jó is: valami rávette a szervezőket, hogy ne négy órás legyen a mulatság és ne három, hanem másfél, ami egészen jót tett a dolognak, persze ki kellett venni a közönség kérdez modult, dehát az az egész buli nem is Fideszes (nincsenek is meg a szokásos dizájnelemek), hanem MDF-es; igazi.

Szólj bele! (3)

Kecskemét


12 videó


Fidesz - Az MDF alapítói (Für Lajos, Bíró Zoltán, Lezsák Sándor)

Fidesz - Az MDF alapítói (Für Lajos, Bíró Zoltán, Lezsák Sándor)

Fidesz - Az MDF alapítói (Für Lajos, Bíró Zoltán, Lezsák Sándor)

Fidesz - Az MDF alapítói (Für Lajos, Bíró Zoltán, Lezsák Sándor)

Fidesz - Az MDF alapítói (Für Lajos, Bíró Zoltán, Lezsák Sándor)

Fidesz - Az MDF alapítói (Für Lajos, Bíró Zoltán, Lezsák Sándor)

2006. április 11. · link · Szólj bele! (1)

Hát ez borzasztó. Egyrészt: lehet piros ruhával nyerni. Másrészt: a buliba, ahova elmegyek, a kékek közé, kitörő ujjongással fogadják azt is, hogy kimondja a tv a Toller meg a Szekeres meg hasonló kövér nagy pirosak fejét. Harmadrészt: vesztes az egész ügy, mert aznap éjjel senki se sírt eléggé (leszámítva Rogán Antalt). És végül, azt mondják a hírek, hogy lekapcsolták az én drága robotomat is. Úgyhogy most akkor kicsit bojkottálom magam. Azért nem múlok el teljesen, meg tizennap múlva is ott leszek a MEO-ban a Fidesz-bulin, rövid lesz a sor a borhoz.

És akkor itt a mai tréfa. Pedzegette már az index, hogy van valami hasonlóság a The West Wing (Az elnök emberei) című sorozat meg Ferenc között, de most az is kiderül szerencsére, hogy vagy nálunk előtesztelik a részeket, vagy a szerzőgárda egész egyszerűen fusipénzt akart és elvállalta Magyarország írását.

Szólj bele! (1)

Budapest

2006. április 9. · link · Szólj bele! (2)

Hát majd most minden kiderül.

Szólj bele! (2)

Budapest


1 videó

2006. április 6. · link · Szólj bele! (4)

És kezdődik a kettes számú a négy jelölttel, ha valakinek eszébe jut valami közben, ide írja, a kommentek közé.

Jajj, hát persze az derült ki, hogy MDF vagy SZDSZ-bulira kell menni, ha sírva vigadó embereket akarok mutatni. Valamint gyűjtést indítok Fritz Tamás fejére.

Szólj bele! (4)

Budapest

2006. április 5. · link · Szólj bele! (17)

Hát megvolt ez a műsor is a tévében (de mennyiben!). Most hallom a HírTVn, hogy Ferenc "meglehetősen támadó, helyenként személyeskedő" volt, vele szemben Viktor "több ízben is megszólította a választókat". Korábban azt láttam, hogy a Fiala majdnem felrobbant, hogy mit malackodtak össze (saját szavaim) a műsor szervezői vita helyett, korábban meg a Heller Ágnes robbant fel, még jobban, hasonló okokból. Még korábban meg Tölgyessy Péter (legrégebben SZDSZ, előző ciklusban az index megfogalmazása szerint a Fidesz díszliberálisa, most meg már független politológus) adott egy távpuszit Ferencnek.

Na, de a Hírtv folytatja, jön a Fritz Tamás, aki majd elmondja, ami a híradóban is volt korábban, de majd máshogy. Meg ti is elkommentelitek ugye, hogy mit láttatok bele.

Gondolatindítónak meg itt vannak a holnapi lapok címlapjai: (csalok.)

És hát megint rontottam, mert a buszon láttam a Színes Bulvár Lapot, amiben úgy szerepelt a dolog, hogy Gyurcsány-Orbán vita: Ki nyert?, ami azért mégis a legjobb mind közül.

Szólj bele! (17)

Budapest

2006. április 2. · link · Szólj bele! (22)

Megint nem lehet a kontenttel kezdeni: drága Fidesz-rajongó magyarok, azért megyek közétek fényképezőgéppel, hogy a híreteket vigyem. Azért nem mentem oda 11-re, mert tegnap sokáig dolgoztam, és azért baromira nem jó, ha lökdöstök meg lincshangulatot csináltok, mert akkor ez lesz a híretek. Ja és nem vagyok kommunista, a kommunistákat nem érdeklik az autópályák. Ez a mai lecke, tanulgassátok.

Tehát battyogtam a Kossuth tér meg a százezermillió ezüstcetli felé, és azon gondolkoztam, hogy vajon kit szeret Isten igazán: ezt a tényt köztudottan az időjárással lehet egyértelműen eldönteni, igazságos az úr, mert ma is hol előbukkant a nap, hol elbújt, pont mint tegnap. De nem csak az úr van, a Kossuth téren rendezvényt csinálni annyit jelent, égessük meg az istenadta szemét: amíg nem megy a nap a parlament alá, addig lehet a napra nézni meg a színpadra.

Elmondom, mi a formátum, hátha nem hallotta mindenki a nemzet sebészét: összegyűlik a sok ember a nézőtéren, van zene (veszély), versmondás szerencsére nincs, időről időre kupac híresemberek érkeznek a tribünre, bemutatkoznak egyenként, mondanak tíz másodpercet, majd leülnek. Egy-egy híres ember még híresebb, ő mond beszédet is, majd a végén egy sor kislányt raknak a színpad elejére, akik elszórakoztatják a közönséget, mögötte beviszik a dupla sárgacsíkos pulpitust, eltűnnek a kislányok, elhangzik a vállalati himnusz, és jő-szól a vezír. Ha ennek vége, a ceremóniamester elbúcsúzik a közönségtől és ez.

Tehát a színpadképet a tribün uralja, és hát keresztény párt, úgyhogy háromhajós a szerkezet, a főhajón a nagy sztárok, a két mellékhajón a kisebb és még kisebb sztárok. A főhajó hátterében zászlók, és itt csatát veszít a Fidesz, mert a tegnapi MSZP-s csillogósak azért mégiscsak sokkal kúlabbak voltak.

Farkas Flórián egészen bátor rózsaszín ingben érkezik, de nagyokat kiabál (vele szemben Járóka Lívia kifejezetten kedves jelenség). Szabad György első házelnök a főtribünön üldögél, méretes gyuribácsi-gyuribácsit kap. Fata Jánosné, a nemzet szívgyógyszere, ahogy nézem, nagyokat mosolyog, megbirkózik a mikrofonnal (nem nyer, de így is imádják). Eperjes Károly hozza a formáját. A volt köztársasági elnök és felesége annyi méltósággal azért bír, hogy nem szólal meg, ők egyedül talán, csak vannak. Ki fog derülni, ez nem kevés.

Mjúzikeluniverzum. Kevés választott el attól, hogy tegnap az István a Királyról beszéljek, mert valamelyik kanyarba illett volna - dehát most biztos kell, mert megjelent, személyesen is, Varga Miklós testét ruhának öltve. A mjúzikel az rossz dolog, viszont a szervezők imádják (nem merek belegondolni, miért), úgyhogy meg kell említeni, hogy az MSZP-s Hair egészen félelmetes volt, és ehhez képest a mai Jézus Krisztus Szupersztár meg István a király még együtt se bírt gyengébb lenni, majdnem piros pont (tréfa!).

Demjén Rózsi (és így a számai, beleértve a Fidesz-himnusz) minősítésétől tartózkodom, hasonlóan azt a tényt sem kívánom felhánytorgatni, hogy megjelent a fél HírTv is (Bayer Zsolt, Lovas István, Hankiss Ágines, Szentmihályi-Szabó Péter mindenképpen, hopp, és a Schmidt Mária is, aki persze más, mert ő vendég), sokkal több szót érdemel ennél Mikola István öltönye. Ezer se lenne elég, inkább megmutatom:

Mikola István csíkos zakóban
Mikola István csík.

És akkor ez egészen a bokájáig. Rossz ötlet, varrtak már robotnak jobbat is. Kudlik Júliát pedig talán a szomszédos üzemben szerelték össze, vagy nem is tudom, mindenestre ahogy beszél! Ha kiadó lennék és azzal állítana be, hogy relaxációs lemez ő, akkor már nyújtanám is a szerződést, ha még nem estem össze kábultan. Félelmetes.

Ki kapjon még piros pontot. Kap a Schmitt Pál a vicces narancssárga pötty alakú mappájáért, és hát botrány, de kap a Back II Black zenekar is, akiknél nem bírtam eldönteni, hogy mennyire pléjbekk (ez még önmagában nem büszkeség, nem értek hozzá), a kígyómozgású szaxofonos viszont nagy öröm lehetett minden fánkrajongónak, és talán a technobarátok egy részének is. (Kompenzálj, geci.) Hát azon meg aztán igazán gurigáztam a hátamon a kuncogástól, hogy a tribünön megjelent Jeszenszky Zsolt, a Magyar Lemezlovas Egyesület elnöke, aki a magyar zenei életben talán csak DJ Törökkel mérhető össze. (DJ Török Magyarország és Európa és a világ legtapasztaltabb univerzális DJ-je. Ha nem ismered, büntiből rá kell nyomnod az előbbi linkre.)

És akkor már csak Viktor maradt, aki nagy és komoly veszélyben van. A pulpitusfüggés (képtelenség a pulpitus nélküli megszólalásra) nem apró kis problémácska, amit majd kinő a beteg, hanem komoly baj. És hát fájdalmas nagy sanyarúság árad a Viktorból, mindez zéró (mondom: zéró) humorral, meg egyáltalán zéró bármivel. Egyedül arra koncentrál, hogy a beszéd úgy szóljon, ahogy szólnia kell, de arcrezzenés nélkül folytatja, amikor egymillió-háromszázezer helyett egymillió-háromszázezermilliót mond, és csak teker, teker, teker. Elégedetlen vagyok.

Elseje a bolondok és a köztársaság napja, másodika a másodikoké és a szolidaritásé, harmadika pedig szabadnap, legalábbis nekem.

Ja: egészen pici esélyét látom, de hátha valaki olvasott idáig, és. Ha esetleg tudsz valakit, aki nagy szurker és bulit tart kilencedikén vagy huszonharmadikán, és nem objektívparások a vendégei, és talán még nem is zavarja, ha ott vagyok, akkor szóljál nekem, voks@tjp.hu. Köszönöm.

Szólj bele! (22)

Budapest


15 videó


Fidesz - Magyar szolidaritás napja, Kossuth tér

Fidesz - Magyar szolidaritás napja, Kossuth tér

Fidesz - Magyar szolidaritás napja, Kossuth tér

Fidesz - Magyar szolidaritás napja, Kossuth tér

Fidesz - Magyar szolidaritás napja, Kossuth tér

Fidesz - Magyar szolidaritás napja, Kossuth tér

Fidesz - Magyar szolidaritás napja, Kossuth tér

2006. április 1. · link · Szólj bele! (7)

Mielőtt még elmondanám az MSZP bolondok napi buliját, ez: fontos tapasztalatra tettem szert, az Andrássy út csodálatos plakátszempontból, a Munkáspárt egészen újító vadplakátolási technológiája tetszett a leginkább, miszerint mindenre ráragasztunk, csak a Fidesz-plakátokra nem, lásd alább, de azért azt is fontos tudni, hogy itt fordul meg az összes vicces formáció is, mint a Centrum Párt, Sugár Meliton és a SPAM nevű nem értem micsoda is. És lehet Jézusra is szavazni. Aki teheti, nézze meg!

Magyar Kommunista Munkáspárt vadplakát, Andrássy út
Munkáspárt vadplakát

Könnyű émelygés fogja el rusnya ragyás testem, amikor a nemrég véget ért MSZP-gyűlésre gondolok. Legelsősorban a tömeg miatt, de ezzel kár is foglalkozni: tudom, hogy a pártok is sokat akarnak, én is húszmillió magyar nyelvű példányban akarom értékesíteni Kettős viszonyok című első regényemet (és nem állok még jól, mert jó előjel lenne például, ha ezt a blogot hatvanmillió dobogó honfiszív birtokosa olvasná - ez csak majdnem van meg). A tömeg tehát szubjektíve nagy és még inkább sűrű volt, nem is kerültem dobótávolságba.

Amikor még nem vetettem igazán bele magam, akkor egy óvatlan pillanatban kéz lendült felém meg egy "Hajrá MSZP"-kiabálás, meg is ijedtem, mert nem pacsizok bárkivel, pláne nem akárkivel, pláne nem készületlenül. (Taxatíve: eddig egy db. MDF-essel fogtam kezet és egy SZDSZ bulin ültem földön, ami majdnem egyenértékű a kézfogással. Utóbbin inkább attól tartottam, hogy nyakonhánynak, de azért számoljuk.)

Kacagtató élmény, hogy Mikolára Ranschburg Jenő a válasz, videóüzenet formájában, rémisztő, hogy amint álltam az oszlop mellett a sűrű nagy tömegben, a földön apró tócsa jelent meg, ami, ahogy teltek a percek, egyre nagyobb és nagyobb lett, aztán végül elkerülhetetlenül a talpam alá került.

És akkor a tudomány! Szili Katalint, aki állítólag felszólalt a rendezvényen, képtelen vagyok felidézni, úgyhogy valószínűleg igaza volt, most is. A legjobban talán Medgyessy Péter érezte magát, napszemüvegben (persze neki is igaza volt, az Andrássy út úgy van beállítva, hogy az szív, aki a Hősök terétől kifele néz). A pártelnök Hiller István nem kockáztat, előkapta a haknibeszédet és eltekerte, meg tett hozzá szívgyógyszernéni-tréfákat és aratott. Nádas György is hangos hahotára ébresztette a nemzetet, de nem sikerült megragadni, hogy pontosan mivel a nevén túl.

És az Elnök (tréfa). De inkább azt mondom el helyette, hogy látható, hogy az Igen, MSZP szlogen megtalálta a nemzetet, mert minden alkalommal, amikor Ferenc kimondta, hogy igen, két méterrel a hátam mögött felhangzott egy borízű hang, hogy "igen", néha akkor is, ha csak helyeselni kellett. Ferenc persze nem tétlen, ahogy vége volt az ünnepségnek, feltekerte az inge ujját és ment a gátra, este megnézhetitek a Híradóban. És eszembe jut a fél mondat, amit vagy a Hírtv mondott, vagy a nép, hogy amikor Viktor miniszterelnök volt és jött a víz, akkor ő 5-6 napig csak a gátakon állt és tartotta a rogyadozó falakat az ő puszta kezével. Akkor most: verseny!

(Milyen furcsa, hogy magyarul Igent mondanak a házasságkötésnél, angolul meg I do-t, ami azért mégiscsak eggyel több - persze az István a királyban Akarom van.)

És a vállalati himnusz, amit sajnos elég sokan tudni véltek körülöttem, úgyhogy néha rémülten néztem a rajongókra, akik ettől abbahagyták egy pillanatra, de tényleg csak egy fél lélegzetvételnyire, aztán folytatták, hangosabban. Tudósok, tessék: a két szó, ami ebből megmaradt és jól esik az istenadtának rágcsálni, a már említett igen, meg a még nem említett nyugi-nyugi, ami nekem mégiscsak Benedek Tibor Túró Rudi-előadásához ragad.

Ahogy jöttem haza, még egy plakátfilológiai kérdés merült fel: szabad-e négy évvel ezelőtti plakátra ráragasztani? (Ki fog levenni és mit és mikor?)

dr. Weszelovszky Zoltán négy éves plakátja összeigenezve
Igen, dr. Weszelovszky Zoltán!

Szólj bele! (7)

Budapest


12 videó


MSZP - Gyűlés a köztársaságért, Andrássy út

MSZP - Gyűlés a köztársaságért, Andrássy út

MSZP - Gyűlés a köztársaságért, Andrássy út

MSZP - Gyűlés a köztársaságért, Andrássy út

MSZP - Gyűlés a köztársaságért, Andrássy út

MSZP - Gyűlés a köztársaságért, Andrássy út

MSZP - Gyűlés a köztársaságért, Andrássy út

MSZP - Gyűlés a köztársaságért, Andrássy út

2006. március 30. · link · Szólj bele!

Talkshowra hívott az SZDSZ honlapja, és ki tud ilyen invitálásnak ellenállni, én nem. A helyszín Százhalombatta, amiről kiderült, hogy csupa-csupa-csupa panel, kis bután azt gondoltam, hogy a Szent István tér valami főtér, ahol majd kockakövek lesznek és esetleg popcorn-árus is, ehhez képest megyek át a panelok között, megint megkérdezem, hogy hol van, és mondják, hogy ez az - és innentől már csak a pártok házát kell megtalálni, ami két alig különböző épület közül a másik, aminek persze két szárnya van, és a másik a Pártok háza.

A két sztár Gusztos Péter és Csőzik László, utóbbi érdekelt is, a közeli Érd alpolgármestere és jelölt is a környéken. A moderátort, M. Nagy Pétert az ötödik percben becserélik (vagy le-, én sem tudom a focit), helyette jön a bajszos-szakállas, de nem sokat szól, úgyhogy maradhat homályban a neve neki is.

A nagy pártok tökélyre fejlesztették, hogy ne kelljen válaszolni a választók kérdéseire, a Fidesznél visszatérő elem az írjuk papírra, majd a szónok úr mazsolázik, az MSZP is megoldja. Itt viszont demokrácia van, ami az esetemben azt jelentette, hogy végig érezhettem a mögöttem ülő fiatalember alkoholos auráját, sőt, még kérdezhetett-mondhatott is. És amikor már majdnem azt hittem, hogy eltűnt, újra odaszállt az orrom alá egy kis felhőcske.

Mielőtt elfelejtem: John Emesét jóón emesének kell mondani és nem Dzson Emesének, ahogy az egyértelmű volna. John Emese az Új Generáció harmadik elnöke Gusztos és Csőzik után, egyszer majd sztár is.

Az előadás nem fényezős része persze arról szólt, hogy hogyan szállt rá a Fidesz mostanában a kékekre, (vagyishát hogy vette át a MIÉP retorikáját SZDSZ-gyalulásban), cserébe elejtette Csőzik, hogy a régi időkben Deutsch Tamás-szinten politizált, ami élőben legalább olyan ostobán hangzik, mint most. Azért még most sem nőtt be a feje lágya, mert amikor nem figyelt oda, sorban estek ki a száján a tévében hallott normális Magyarországok meg új Magyarország-csinálások. Kell mese is, hogy amikor 2002ben Hann Endre megmondta a Gábornak az öt százalékot, ami majd lesz, akkor Gábor elérhetetlen volt és mondják: a bárszekrény is kinyílt, de sajnos ez már ellenőrizhetetlen pletyka és a múlt homálya.

Gusztos Péter ipari mennyiségben pusztítja az ásványvizeket, de ő sem bír elszakadni a Mikolától, elmondja, hogy volt már szingli és jó volt, most meg házas és még jobb, és akkor elmondom a tréfát: nem volt show. Talk volt, a 18 embernek, egy Tanácsteremből Díszteremmé alakult nyomasztó helyen, túlkompenzálás gyanúját felvető méretű magyar zászlóval. És nyilván erre számítottam, mert tudom, hogy vagy busszal viszik a husit és akkor van sok ember, vagy nem visznek semmit és akkor a nyolc hallgatja a hármat. (És kezdem érteni, hogy miért mondják, hogy milyen sokan jöttek el, amikor a bűvös harminc is megvan) Csak: csak nem látom, hogy kit kell becsapni a talkshowzással meg a százötven fős teremmel. És még ők a nem gonoszok!

Szólj bele!

Százhalombatta


8 videó


SZDSZ - Rajtunk múlik, talkshow (Gusztos Péter, Csőzik László), Pártok háza

SZDSZ - Rajtunk múlik, talkshow (Gusztos Péter, Csőzik László), Pártok háza

SZDSZ - Rajtunk múlik, talkshow (Gusztos Péter, Csőzik László), Pártok háza

SZDSZ - Rajtunk múlik, talkshow (Gusztos Péter, Csőzik László), Pártok háza
Jogi izék | Súgó | Haverom a Freeblog.